RCT Program
Edzéseink a Kempo harcművészeti stílus technikai rendszerére épülnek, felkészüléseink során a tradicionális és a modern edzésmódszereket egyaránt alkalmazzuk. Célunk, hogy egyesületünk tagjai, valamint az edzéseinket látogatók számára olyan szakmai és infrastrukturális hátteret biztosítsunk, amely lehetőséget ad a személyiség, a technikai tudás, valamint a fizikai teljesítőképesség kornak megfelelő fejlesztésére. Programjaink a hobbi szintű gyakorlást és a versenyfelkészülést is támogatják.
Edzéseink felépítése
Az edzéstervek összeállításánál rendkívül nagy hangsúlyt fektetünk a bemelegítés (gimnasztika, vérkeringést serkentő és sportágspecifikus gyakorlatok) és a levezetés edzésblokkokra, mivel nem csupán az izomzatot, de a szervezetet is fel kell készíteni a nagyobb terhelésre, illetve a terhelés fokozatos csökkentésére. A technikai, taktikai felkészítés, valamint az erő- és állóképesség fejlesztése mellett a küzdelem lélektani vonatkozásaira is külön figyelmet fodítunk. Az igazán felkészült harcos az említett területek mindegyikén magas szinten képes teljesíteni.
Az edzőterem
Edzéseinket 2014 óta a Fit Club Zugló – Thai Box Akadémia edzőtermében tartjuk. A kiválóan felszerelt, bokszringgel is rendelkező komplexumban a professzionális felkészülés feltételei is biztosítva vannak. Edzeni mindenhol lehet, de rendkívül fontos a megfelelő edzőtermi környezet, az összetettebb, magasabb szakmai szinvonalú edzésprogramokhoz szükséges felszerelések elérhetősége.
Céljaink
Célunk a Kempo minél magasabb szinten történő elsajátítása, egyre szélesebb körben történő megismertetése, továbbá a versenyfelkészülés, valamint a hobbi szintű edzések támogatása. Nagyon komoly hangsúlyt fektetünk a mentális felkészítésre és a filozófiai háttérre, a harc megfelelő értelmezésére.
EDZÉS TÍPUSOK
„Az edzés egy lehetőség. Bárkinek. Bárhol. Bármikor”.